A sorozat központi figurái azok a háttérben dolgozó rendőrségi alkalmazottak, akik a túszdrámák elsődleges szereplői. Ők azok, akik megpróbálják ezeket a válsághelyzeteket vérontás nélkül, békésen megoldani, még mielőtt az emberéleteket is veszélyeztető eszközökhöz kellene nyúlni. Úgy tartja a tudomány, hogy minden ilyen esemény mögött válságba jutott kapcsolatok vagy elszakadt kötelékek állnak, amelyeket jó eséllyel lehet fegyver nélkül, szavakkal megoldani. Ennek az egyáltalán nem veszélytelen foglalkozásnak a művelője a sorozat két főszereplője, Matt Flannery (Ron Livingston) és Emily Lehman (Rosemarie Dewitt) is. A két különleges FBI-ügynöknek nem csak a terepen kell komoly válsághelyzeteket feloldaniuk, de egymás iránt érzett tilalmas vonzódásuk okozta galibákat is orvosolniuk kell. Ezen kívül állandó a konfrontáció az egység kommandós alakulatával is, akik, ha csak rajtuk múlna, minden esetben ajtóstul rontanának a házba.
Tájékoztatjuk, hogy a honlap sütiket (cookie-kat) használ mivel bizonyos szolgáltatások nélkülük nem lennének elérhetőek.
A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik tárolásához és felhasználásához.
További információkat ITT olvashat!
Továbbá az oldal helyenként tartalmazhat 18+-os hirdetéseket. Az elfogadom gombra kattintva Ön kijelenti hogy elmúlt 18 éves.